Hírek
2017. Október 06. 16:28, péntek |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
A magyar Golgotára emlékeztek a Corpus Hungaricum szobornál
Koszorúzással tisztelegtek az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk emléke előtt a Corpus Hungaricum szobornál.
A rendezvényen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak közreműködésével elevenítették fel a „magyar Golgota” gyászos napjait. Dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola oktatásigazgatási rektorhelyettese mondott ünnepi beszédet.
A hagyományokat folytatva Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata, valamint a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága közös koszorúzást szervezett a Nemzeti Gyásznapon. A Corpus Hungarikum szobornál a történelmi zászlók bevonulását követően a Himnusz hangjai csendültek fel, majd dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola oktatásigazgatási rektorhelyettese. mondott ünnepi beszédet.
„A Nemzeti Gyásznapon a magyar szabadságért vértanúhalált halt hősök emléke előtt fejet hajtva emlékezünk. Azért gyűltünk ma össze, hogy emlékezzünk azokra, akik végigharcolták a magyar szabadságharcot, annak véres csatáit és ütközeteit s egy zászló alatt, egy haza fiainak vallva magukat, holott soraikban nemcsak magyarok, hanem szerbek, horvátok, örmények és németek is voltak; mindannyian az aradi vesztőhelyen adták vissza lelküket a Teremtőnek. Rájuk emlékezünk, az aradi tizenhármakra, és velük együtt arra a több száz áldozatra, akiket Bécs megtorló gépezete, a Magyarországon és Erdélyben működő 18 haditörvényszék a vesztőhelyre küldött.” – fogalmazott beszédében dr. Vizi László Tamás.
A beszédet követően a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjai elevenítették fel az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, valamint az azt követő megtorlás időszakát. A megemlékező műsor után Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András és Vargha Tamás honvédelmi miniszter-helyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője is koszorút helyezett el a szobornál.
A Fejér Megyei Önkormányzat nevében Balogh Gergely tanácsnok és Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője emlékezett. Tiszteletüket rótták le továbbá a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat, a Válasz Egyesület, a Baloldali Frakció, a város felsőoktatási intézményei, a Vitézi Rend és az Academia Humana Alapítvány képviselői. Az ünnepség végén a résztvevők az emlékezés virágait helyezték el.
Ezek érdekelhetnek még
2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi
K&H: indul a „pénztanárok” versenye
a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. December 22. 08:55, vasárnap | Bulvár
Pápaszemes pingvin kelt ki a debreceni állatkertben
Különleges jövevény kelt ki a debreceni állakkertben: egy pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) fióka érkezése gazdagítja a park természetvédelmi törekvéseit - közölte az állatkert igazgatója az MTI-vel.