...A tizedik szezonjára készülő, fehérvári születésű kapitány megélt már igen viharos futamot is a baráti társaságból álló csapatával Európa legnagyobb tókerülő versenyén, ami ma rajtolt el.

„Az első út is különösen izgalmasra sikeredett. Nagyjából előző napra készült el a hajó, és volt pár vitorla, amelyet a rajt utáni pár percben próbáltunk ki először. Előtte én például spinakkert (hátszélvitorla, az orrvitorlák egy speciális fajtája – szerk.) még életemben nem húztam fel, na akkor muszáj volt, úgyhogy így lett felejthetetlen az első alkalom.” - emlékszik vissza a kezdetekre Paksi Péter, akinek mint mondja, sikerült jó néhány barátot megfertőznie a szenvedélyével, úgyhogy minden évben könnyen összejön a legénység.

És a barátok kitartanak, még azután is, hogy volt részük hosszan elhúzódó, szinte szélmentes futamban, de a 2011-es viharos tókerülőn is ott voltak, sőt, sikeresen befejezték a versenyt. „Egyértelműen a 2011-es év volt az, ami a legerősebben megmaradt bennem. Viharos és erős szeles időt fogtunk ki, ráadásul éjszaka kaptuk a javát. Embert próbáló feladat volt végigérni úgy, hogy legénység és hajó is épen maradjon. Büszke vagyok rá, hogy ez sikerült.”

Akkor mégis, mi viszi rá az embert, hogy évről évre elinduljon, és hol pecsenyére süttesse magát a tűző napon, miközben vesztegel, máskor meg gyakorlatilag az életéért küzdjön egész éjszakán keresztül a szűnni nem akaró, mindent beborító hullámok között?

„Nem is kérdés – nevet nagyot Péter –, itt van egy ilyen gyönyörű és egyedülálló tó, mint a Balaton. Aki látott már napfelkeltét Tihany alatt, vagy éjszaka a környéket a vízről, az örökre megfertőződik, és újra meg újra vissza akar jönni.”

Pedig, ha még az idő kedvez is a vitorlázásnak, akkor is van néhány olyan tényező, amelyen önkéntelenül elgondolkodik az ember. Egy-egy verseny alatt pedig sokszor 24 órán, de van, hogy még több időn keresztül talpon kell lenni. Főleg a kapitánynak, hiszen ő felel az emberek és a hajó biztonságáért.

„Én még soha sem aludtam Kékszalagon, a leghosszabb ébrenlétem 32 óra volt. Valahogy ilyenkor van egy rutinom, hogy hogyan tudom kezelni az ébrenlétemet az esti óráktól reggelig. Egyébként pedig vannak olyan szakaszok, amikor a manőverek is engedik, a legénység tagjai itt-ott, ahol kényelmes helyet találnak a hajón, ledőlnek, de jellemzően ők is végigbírják a versenyt, maximum egy-egy félórára szundítanak el.”

Hogy milyen lesz az idei verseny? Viharos vagy szélcsendes? Csak tippelni lehet, de Paksi Péter az eddigi előrejelzések alapján változékony időre számít, fenn áll az esélye a tejes szélcsendtől kezdve a zivatarig mindennek. „A rajt egyelőre jó széllel kecsegtet. Taktikás, odafigyelős, idegtépő versenyre számítok, és bízom benne, hogy a szél kitart, amíg körbeérünk, és kisebb leállások lesznek csak.”

És ha ez így lesz, akkor akár sikerült a saját rekord megdöntése is. „Úgy tűnik az elsők nekem emlékezetesek maradnak, hiszen a mostani hajómmal az első verseny igaz örömvitorlázás volt. 14 óra alatt értünk körbe, vagyis még aznap befutottunk.” De egy jó teljesítményhez elengedhetetlen a kapitány felkészültsége és magabiztossága.

„Azt gondolom, kapitányként fontos, ha előtte magába száll az ember, és átgondolja, hogy ő egyébként milyen hajós. Milyen körülmények között hajózott már, mennyire ismeri az adott hajót, mennyire ismeri a csapat tagjait. Tudja, hogy kinek milyen tűrőképessége van, hol vannak a mentális, fizikális határok. A sajátjai is.

Nagy felelősség elindulni egy ilyen versenyen, hiszen mindent meg kell tudni oldani a hajón, és azzal is tisztában kell lenni, hogy akár viharban, zivatarban mikor jön el az a pillanat, amikor már nem lehet biztonságosan ellátni a vitorlás vezetését. Akkor - és ez nem szégyen -, fel kell adni, ki kell állni.”

Idén ez reméljük nem így lesz, és akár egy újabb jó eredmény is összejöhet a Cloud Nine csapatának.

Esemény követése percről-percre