Öröm, hogy ez egy hét után történt meg, keserűség, hogy az újvidéki középdöntő nyitányán, a franciák pénteki letarolása után a gyengébbnek ítélt Izland ellen, 27-21-es arányban.

Először Fazekas Nándor mezét pillantottam meg a csarnokhoz érve. Igaz, nem a franciák ellen parádézó kapusunk viselte, hanem Balzsay Károly, a WBO közelmúltbeli, a WBA jelenlegi nagyközépsúlyú profi világbajnok ökölvívója, aki érdeklődésünkre leszögezte, nem bunyózni jött: ,,Nándival az athéni olimpián ismerkedtünk meg 2004-ben, akkor megfogadtuk, hogy mivel mindketten Németországban sportolunk, kijárunk majd egymás meccseire. Na, ez aztán egyszer sem jött össze, de Veszprémben már voltam edzésen és BL-mérkőzésen is. Az Eb-t eddig otthon néztem, folyamatosan üvöltöttem a lakásban, de most, hogy hétvégén szabad vagyok, inkább itt, a helyszínen fogok üvölteni.”

Meg is tette, több ezredmagával. Csakhogy, az Eb-n első ízben jó okunk volt kínunkban (is) kiáltozni. Pedig Fazekas kezdetben most is hozta magát, Császár az első hét gólunkból ötöt vágott; de ezzel nagyjából a pozitívumok végére is értünk. Hátul a korábbinál jóval kevesebb volt a labdaszerzés és a koncentráció, elöl pedig az ötlet és a pontosság. Egy kéthetes világversenynek persze megvannak a mélypontjai, különösen, ha kétnaponta a földkerekség legjobbjaival szemben kell helytállni, mint itt, Újvidéken.

Majdnem napra pontosan négy éve, 2008. január 23-án még leesett az állunk, amikor a norvégiai kontinensviadal középdöntőjében 36-28-ra kikaptunk Izlandtól, de a szigetlakók abban az évben olimpiai ezüstérmesek lettek, és amikor a tavalyi, svédországi vb-n 32-26-ra verték fiainkat, már elfogadtuk, hogy ez a papírforma.

Vasárnap délután ismét hat lett a különbség – 27-21 oda –, ám ez a végkifejlet már váratlanul ért mindenkit. Bár amikor megkérdeztük Fazekas Nándort, szerinte törvényszerű-e, hogy egyszer csak beüt a ménkű, így felelt: – Igen, az. De nem hittük volna, hogy ez éppen most történik meg, a legrosszabbkor. Pedig jól kezdtünk, vezettünk 6-4-re. Csak velünk fordulhat elő, hogy az a kapus, aki eddig az Eb-n alig ért labdába, éppen ellenünk táltosodik meg. Persze mi is hibáztunk, pontatlanabbul lőttünk, az is érthető, hogy fáradtak voltunk, csakhogy egy játékosnak ilyenkor fejben úrrá kell lennie a fáradtságán, és le kell győznie azt. Most nem sikerült, de még van két meccsünk, és ahhoz, hogy elérhessük a céljainkat, kedden és szerdán sikerülnie kell.

Ebben a szellemben nyilatkozott Ilyés Ferenc csapatkapitány is: – Lehet, hogy most sokan csalódottak, de Európa legjobbjai vannak itt, és előfordul, hogy egy csapat kikap. Most sokat hibáztunk, de azt senki nem állíthatja, hogy nem hajtottunk, hogy nem tettünk meg mindent. Estére összehívunk egy csapatgyűlést, ahol egy sör mellett, aki akar, beszélhet, aki akar, hallgathat, de a lényeg, hogy újra összekapjuk magunkat, mert többször már nem hibázhatunk.

Ilyés ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, mert még ő búcsúzott tőlünk ,,Fel a fejjel!” biztatással. Mocsai Lajos szövetségi kapitány ettől még lehajtott fejjel kezdte értékelését, amivel nehéz lehetne vitatkozni: – Az egész mérkőzést tekintve Izland uralta a játékot, ehhez csak gratulálhatunk. Csapatunk magja teljesítőképes tudásának határához érkezett, nem tudott lépést tartani az ellenféllel. A kezdet már meghatározta az egész mérkőzést, hiszen 4-5 százszázalékos ziccert hárított az ellenfél kapusa, amiből indítás gólokat kaptunk. Ezután már csak kapaszkodtunk, de a most fizikai fölényben lévő Izland végig kontroll alatt tartotta a lassabb magyar csapatot. Amelynek két napja van rá, hogy a Szlovénia elleni, keddi összecsapásra felgyorsuljon. Pontosabban csupán visszataláljon saját sebességére.