Hírek
2018. November 30. 18:08, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Húsz év fegyházra ítélték egy siófoki vállalkozó gyilkosát
Még 2014-ben egy vascsővel agyonütött és két társával kirabolt egy ismert siófoki vállalkozót.
Két hatályon kívül helyezés miatt harmadszor megismételt eljárásban, nem jogerősen 20 év fegyházbüntetésre ítélte pénteken a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki még 2014-ben egy vascsővel agyonütött és két társával kirabolt egy ismert siófoki vállalkozót.
Az ügyben másodrendű vádlottként szereplő K. Ferenc - aki társaival együtt letartóztatásban van, de nem akart részt venni az ítélethirdetésen - nyereségvágyból elkövetett emberölésért többszörös visszaesőként 20 év, elsőrendű társa bűnsegédként és visszaesőként 16 év fegyházbüntetést kapott. Harmadik társukat felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűnsegédjeként 6 év fegyházra ítélték.
Hármuknak együttesen csaknem 18 millió forint perköltséget is meg kell fizetniük.
K. Ferenc 2014 nyarán egy közismert siófoki vállalkozót az otthona előtt olyan erővel ütött le egy vascsővel, hogy a férfi szinte azonnal meghalt. Társaival ezek után elvették az áldozatnál lévő trafikok és egy vendéglátóhely üzemeltetéséből származó aznapi bevételt, mintegy 1,2 millió forintot.
A három vádlott a helyszínről gyalog menekült el, ruháikat és mobiltelefonjaikat elégették, a zsákmányt pedig elosztották egymás között. A rendőrök néhány napon belül mindhármukat elfogták.
A zalaegerszegi ítélethirdetéskor elhangzott: a Pécsi Ítélőtábla kétszer is hatályon kívül helyezte a rablógyilkosság ügyében mindkétszer Kaposváron hozott elsőfokú ítéleteket. Az egyik esetben egy alkotmánybírósági döntés miatt - miszerint nem lehet ítélkező bíró az, aki korábban akár nyomozati bíróként részt vett az eljárásban -, a második esetben pedig egyebek között „iratellenesség” miatt, így került harmadszor a Zalaegerszegi Törvényszék elé az eset.
A pénteki ítélethirdetésen csak az első- és a másodrendű vádlott volt jelen, illetve mindhármuk védője távol maradt. Az elsőrendű vádlott és az ügyész is fellebbezést jelentett be, ezért az ő ítélete nem jogerős, a másodrendű vádlott pedig a távolléte miatt nem tudott nyilatkozni. A harmadrendű vádlott elfogadta a döntést és az ügyész sem fellebbezett - így a büntetési idő kétharmadának letöltése miatt néhány héten belül szabadulhat -, de mivel védője nem vett részt a tárgyaláson, a döntés még nem válhatott jogerőssé.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:51, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld
A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban
A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.