Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2023. Február 22. 13:22, szerda | Helyi
Forrás: fmc.hu

Így készül az Alba Aréna: látható, ahogyan formát ölt a csarnok

Így készül az Alba Aréna: látható, ahogyan formát ölt a csarnok

Az Alba Aréna épülete látványosan magasodik a Budai út mellett. A multicsarnok a jégkorongsporton kívül más sporteseményeknek, kulturális rendezvényeknek, koncerteknek is otthont adhat.

A kivitelező bejáráson mutatta be a már fedett küzdőteret, valamint a hazai csapat öltözőjét is.

2021. novemberében adták át a munkaterületet. A beruházás ütemterv szerint halad, és a helyszínen járva már egyre inkább érezhetjük azt, hogy egy csarnokban vagyunk. Az Alba Aréna 6000 fő befogadására alkalmas csarnok lesz, ez azonban tovább bővíthető, így a koncertek, rendezvények alkalmával 8200 fő is elfér majd a multicsarnokban.

"Ez egy valódi aréna lesz, mely igazi otthonául szolgál majd a magyar jégkorongnak, azon belül a Volánnak. Emellett egy igazi sport- és kulturális közösségi tere lesz majd a városnak és a régiónak is a multicsarnok" – mondta el Cser-Palkovics András polgármester, aki kérdésünkre kifejtette fontos, hogy az új útkapcsolatoknak köszönhetően biztonságosan és korszerűen lehet majd eljutni a multicsarnokhoz.

Nem titkolt cél a létesítmény fenntarthatósága, hogy a magas energiaárak mellett is működtethető legyen. "Földgázra egyáltalán nem lesz szükség az arénában, a hűtésért és fűtésért a villamos áram, valamint a beépítésre kerülő talajszondák és hőszivattyúk felelnek majd" – mondta el Cser-Palkovics András.

Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a több mint 40 milliárd forintos állami forrásból megvalósuló fejlesztés nem csak az Alba Aréna fejlesztését jelenti, hiszen tartalmazza a közlekedési- és közműfejlesztéseket is a csarnok környezetében, valamint a Budai út és az Alba Ipari Zóna összeköttetését megteremtő út megépítését.

Az Alba Aréna a jégkorongon kívül egyéb sporteseményeknek és kulturális rendezvényeknek is otthont ad majd.

"Egy új városrész születik, azzal hogy a Budai út a Nagyszombati út és a Rozmaring utca összekötésre kerül" - mondta a beruházás kapcsán Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője.

Látványos beruházás megdöbbentő számokkal

Az Alba Aréna 100x100 méter alapterületű épület lesz, melynek tetejére több mint 14 ezer négyzetméternyi lemezfedés kerül. A jégkorongsporton kívül további 20-25 teremsportágat is ki tud majd szolgálni a létesítmény, melynek egyik érdekessége lesz a katlanhatás. Ez azt jelenti, ha belépünk az épületbe, akkor szintben lefelé lesz a fő lelátórész és a küzdőtér. Ez a megoldás pedig a szurkolók szempontjából is pluszélményt ad majd.

Bajnok Sándor, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatója, elmondta, hogy most a tetőt fedő acélszerkezet szerelése folyik. Az ütemterv szerint napra pontosan haladnak a munkákkal. "A tető 1860 tonnás acélszerkezetére összesen 14 ezer négyzetméter lemezfedés kerül. A többszintes épületet 5100 darab árnyékoló veszi majd körbe mintegy 4 ezer négyzetméteren" – mondta a műszaki igazgató. A következő mérföldkő a június 28-i dátum. Ekkorra megtörténik majd a tető lemezelése, valamint a víz- és hőszigetelése is. Az épület teljes körbezárása elkészül homlokzati üvegfalakkal.

fmc.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. November 04. 14:07, hétfő | Helyi

K&H: indul a „pénztanárok” versenye

a TikTokon csapnak össze egymással a pedagógusok

2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi

NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa

2024. December 22. 08:55, vasárnap | Bulvár

Pápaszemes pingvin kelt ki a debreceni állatkertben

Különleges jövevény kelt ki a debreceni állakkertben: egy pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) fióka érkezése gazdagítja a park természetvédelmi törekvéseit - közölte az állatkert igazgatója az MTI-vel.