Hírek
2017. Augusztus 03. 08:18, csütörtök |
Helyi
Forrás: mti.hu
Ingyen tankönyv helyett ingyen notebookot adnának a liberálisok

A digitális oktatásra átállást szorgalmazza a Magyar Liberális Párt, amely szerint ingyen tankönyvek helyett a diákoknak notebookokat kellene kapniuk.
Szeptembertől már több mint egymillió diák kapja ingyen a tankönyveket, hiszen az általános iskolások mellett a középiskola első évfolyamát megkezdőknek, illetve szüleiknek sem kell fizetniük ezért - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Rétvári Bence. Mintegy 12 millió tankönyvet gyártottak le július végéig, ezeket augusztusban megkapják az iskolák. Erre 12 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben - fűzte hozzá.
Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője arról beszélt: a szülők 20-30 százaléka megengedheti magának, hogy kifizesse az iskolai tankönyvcsomagok évente átlagosan 13 ezer forintos árát, s ha az így befolyó összeget az állam megduplázza, évi hatmilliárd forintot fordíthatnának a diákok és a tanárok digitális kompetenciájának fejlesztésére, illetve digitális tananyagokra.
Bősz Anett szerint ötéves folyamat után kezdhetnék meg tankönyvek helyett ötödik osztálytól notebookokkal ellátni azokat a diákokat, akiknek családja azt saját erőből nem tudja megvásárolni, ezzel is támogatva az általános iskolai oktatás digitálissá válását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok
2025. Április 16. 07:31, szerda | Külföld
Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne