Hírek
2017. Május 02. 10:38, kedd |
Bulvár
Forrás: mti
Kétszer is jön a Gorillaz Magyarországra idén
Idén két Gorillaz-koncert is lesz a magyar fővárosban:
a Damon Albarn zeneszerző és Jamie Hewlett képregényrajzoló által kitalált, csaknem húsz éve sikeresen működő virtuális csapat a júniusi Electronic Beats fesztivál után november 13-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
A múlt héten megjelent Humanz című Gorillaz-album hét évvel követte az előzőt. A lemezt bemutató turné egy júniusi brit fesztiválfellépést követően júliustól októberig észak-amerikai és japán helyszíneken folytatódik, majd európai állmások következnek - közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.
A Humanz Tour koncertjein a Gorillaz virtuális figurái, vagyis Murdoc Niccals (basszusgitár), Noodle (gitár), Russel Hobbs (dob) és 2D (ének) élő zenekarral egészülnek ki, amelyben a zenei ötletgazda, a Blur zenekar frontembereként ismertté vált Damon Albarn mellett Gabriel Wallace, Mike Smith, Jesse Hackett, Jeff Wootton, Karl Vanden Bossche és Seye Adelekan szerepel.
A Humanz a Gorillaz-projekt ötödik stúdióalbuma, amely április 28-án jelent meg a Warner gondozásában. A világ legsikeresebb virtuális együttese egy hatperces animációs anyaggal, a Saturnz Barz (Spirit House) című, a YouTube-on óriási nézettséget hozó filmmel vezette fel új anyagát, indítottak egy valósággal kevert applikációt, emellett 2D és Murdoc élőben adtak interjút Londonból, amelyet az egész világon online láthattak a rajongók.
A tizennégy dalt tartalmazó új album felvételei Londonban, Párizsban, New Yorkban, Chicagóban és Jamaicán zajlottak. A közreműködő zenészek között volt Jehnny Beth (Savages), Danny Brown, Benjamin Clementine, De La Soul, D.R.A.M., Peven Everett, Anthony Hamilton, Grace Jones, Zebra Katz, Kelela, Mavis Staples, Vince Staples, Popcaan, Pusha T, Jamie Principle és Kali Uchis.
A Gorillaz június 16-án jön először Budapestre, a Telekom Electronic Beats fesztiválon egy rövid lemezbemutató promóciós fellépésre. A képregényfigurák öt hónappal később, november 13-án visszatérnek a magyar fővárosba és élő koncertet adnak a Sportarénában.
A rendkívül sikeres produkció a britpop időszak indulásakor, a kilencvenes években hatalmas sikereket aratott Blur együttes frontembere, Damon Albarn és Jamie Hewlett képregényrajzoló kreációja. A debütáló album, a Gorillaz 2001-ben jelent meg, a Brit- és Grammy-díj nyertes csapat további lemezei, a Demon Days (2005), a Plastic Beach (2010) és a The Fall (2011) szintén rendkívül sikeresek voltak. A Gorillaz körbeturnézta a bolygót San Diegótól Szíriáig, miközben százmilliós letöltéseket, tízmilliós lemezeladásokat produkált.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:55, vasárnap | Bulvár
Pápaszemes pingvin kelt ki a debreceni állatkertben
Különleges jövevény kelt ki a debreceni állakkertben: egy pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) fióka érkezése gazdagítja a park természetvédelmi törekvéseit - közölte az állatkert igazgatója az MTI-vel.
2024. December 21. 08:51, szombat | Bulvár
Mi ez a dubaji csoki őrület és miért ilyen drága?
2024. December 18. 08:09, szerda | Bulvár
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
Péntektől karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd, amely immár negyedszer változik az ország legmagasabb, száz méteres karácsonyfájává - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
2024. December 18. 08:08, szerda | Bulvár
Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott Békeláng
Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott békeláng, amelyet a magyar cserkészek küldöttsége adott át az Országházban.