Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2022. Augusztus 18. 06:00, csütörtök | Sport
Forrás: MTI/Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

Milák Kristóf nagy meglepetésekkel készül

Milák Kristóf nagy meglepetésekkel készül

Nem tartott nagy ünneplést utolsó úszását követően, jövőre pedig meglepetésekkel készül Milák Kristóf, aki kedden fejezte be a szereplését a római kontinensviadalon, három arannyal és két ezüsttel.

A magyar újságírók számára összehívott szerdai sajtóbeszélgetésen az olimpiai bajnok arra a kérdésre, hogyan miképpen ünnepelt, azt mondta: "Nem kell semmi különösre gondolni, még mindig jobban örülök annak, hogy itt vagyok, mintha a Szigeten veretném hat napig. Egyszerű dolgok, annyira átlagosak, hogy egy átlagembernek is fura lenne" - nyilatkozta Milák, aki utolsó úszásában, fő számában, címvédőként kedden remek idővel nyert 200 méter pillangón, a második helyen pedig csapattársa, Márton Richárd végzett, akit felhívott maga mellé a dobogó tetejére.

Milák megjegyezte, az Eb után néhány hét pihenője lesz, de ezalatt is "szorgalmi" munkát végez majd, ugyanis nem akarja elveszíteni a nehezen felszedett izomzatát. Hozzátette, alapvetően az aktív pihenés híve. Az MTI érdeklődésére elmondta, számos programja közül például kiemelkedik számára egy szeptemberi szponzori esemény, amelynek köszönhetően az ausztriai Spielbergben száguldozhat majd a Red Bull Ringen.

A júniusi, hazai rendezésű világbajnokságon 200 méteren saját világcsúcsát megjavítva győztes Milák újságírói kérdésre kiemelte csapatának szerepét: edzője Virth Balázs, az erőnléti tréningeket pedig 2020 óta Zala György, kétszeres olimpiai bronzérmes kenus tartja: "Őt ajánlották nekem, én pedig emberileg és szakmailag is annyira megvagyok vele elégedve, hogy most már senkinek sem adnám oda - mondta Zaláról Milák. - Igazi csapatmunka zajlik nálunk, amely során amolyan oda-vissza, adok-kapok jelleggel mindenki elmondja mit lát, vagy gondol. Viszont inkább azon van a hangsúly, én hogyan érzem, az adott pillanatban milyen állapotban vagyok, és ahhoz igazítjuk az edzéseket."

A Honvéd klasszisa megjegyezte, vannak "nem hivatalos" pszichológusai, mentorai, közeli barátok, ismerősök, szakmabeliek, akik segítenek számára válaszokat keresni azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatják.



A közelgő rövidpályás idénnyel kapcsolatban Milák elmondta, ugyan sokat javult a fordulója, de továbbra sem a kedvence a 25 méteres medence, csapatával pedig át kell gondolniuk, minek van értelme, lehet inkább "csendben és titokban felkészülve, egy újabb nagy teljesítménnyel kellene a nagyközönség elé állni".

A középtávú terveiről sejtelmesen beszélt a 22 esztendős úszó: "Van egy-két dolog készülőben, amit nem nagyon mutattam meg, de szerintem lesz csattanó a jövő év elején sorra kerülő országos bajnokságon."

Milák kedden 200 méter pillangón 1:52.01-es idővel sorozatban harmadszor lett a kontinens legjobbja ebben a számban. Ez minden idők hetedik legjobb úszása - tette mindezt úgy, hogy a 14. rajtja volt az olasz fővárosban. A hétből hat Milák eredménye, egy pedig, a hatodik, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelphs 2009-es, 1:51.51-es római cápadresszes világcsúcsa. Ezt javította meg Milák 2019-ben Kvangdzsuban (1:50.73), majd faragott belőle júniusban (1:50.34) a Duna Arénában rendezett világbajnokságon.

A Honvéd versenyzője négy éven belül 11. alkalommal törte át az 1:53 perces határt, az amerikai szupersztár teljes felnőtt pályafutása során (2001 és 2016 között) erre ötször volt képes. Rajtuk kívül a sportág történetében mindössze négyen mondhatják el magukról, hogy 1:53 percen belülre kerültek: Cseh Lászlónak sikerült kétszer is, a 2012-ben olimpiai bajnok Chad Le Closnak, a japán Szeto Daijának és honfitársának, Macuda Takesinek pedig egy-egy alkalommal.

Milák kedden önmaga harmadik, a magyar küldöttség negyedik aranyát nyerte az olasz fővárosban. Korábban a 4x200 méteres gyorsváltó záróembereként, illetve 100 méter pillangón diadalmaskodott, emellett pedig 100 méter gyorson, illetve a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett egy-egy ezüstöt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport

Ádám Martin visszatért Paksra

A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.

2024. December 18. 08:05, szerda | Sport

FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.

2024. December 17. 08:32, kedd | Sport

M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat

Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.