Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2024. Augusztus 28. 06:00, szerda | Külföld
Forrás: MTI

Zelenszkij: Ukrajna létrehozta az első ballisztikus rakétáját

Zelenszkij: Ukrajna létrehozta az első ballisztikus rakétáját

Ukrajna folytatja hadiipari komplexumának fejlesztését, és már elkészítette első ballisztikus rakétáját - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi sajtótájékoztatóján.

"Megtörtént az első ukrán ballisztikus rakéta tesztje. Gratulálok a hadiipari komplexumnak ezért" - fogalmazott az államfő. Hozzátette: többet nem mondhat a rakétáról, de azért döntött ennek az információnak a nyilvánosságra hozatala mellett, hogy a közvélemény értékelhesse a védelmi vállalatoknál dolgozók "éjjel-nappal" folyó munkáját.

Zelenszkij elmondta, hogy az augusztus elején - Oroszország területén indított - kurszki hadművelet Ukrajna győzelmi tervének egyik pontja, és összefügg a második békecsúccsal. Szavai szerint csupán az emberek szűk köre tudott róla. "Nagyon szűk kör tudott erről a műveletről, így sikereket értünk el" - emelte ki. Megjegyezte, hogy a műveletnek több célja is van, de mindegyiket egyelőre nem fedheti fel. "A kurszki hadművelet több dolgot hozott. Mindenekelőtt (az orosz erők) leállították Harkiv megye megszállását. Rendelkeztünk olyan információkkal, amelyek szerint a harkivi régióban, majd utána északon újabb ütközőövezetet akartak kialakítani. Konkrétumokat ugyan nem tudtunk, de a hírszerzésünktől és a partnerországok hírszerző szerveitől olyan információkat kaptunk, hogy az Oroszországi Föderáció tervei között szerepelhet Szumi és Csernyihiv megye megszállása. A kurszki hadművelet megoldotta ezt a kérdést, nem történt meg a szumi és a csernyihivi régió megszállása. Ráadásul jelentős számú orosz katonát győztünk le" - fejtette ki az elnök.

Zelenszkij hozzáfűzte, hogy a kurszki művelet összefügg a második békecsúccsal is, amelyet Ukrajna Oroszország képviselőinek részvételével szeretne megtartani. Mindazonáltal leszögezte, hogy a jelenlegi szakaszban nincs értelme a párbeszédnek Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mivel "az agresszor állam vezetője" nem akarja befejezni diplomáciai úton az Ukrajna ellen kirobbantott háborút. Ismételten hangsúlyozta: a kurszki művelet fő célja, hogy Oroszországot rákényszerítsék a háború leállítására.

Az elnök kitért arra, hogy a kurszki hadművelet megkezdésekor az orosz erők a harkivi és a zaporozzsjai irányokból mozdultak el, de Donyeck megyéből nem vonták vissza a csapataikat.

Közölte, hogy Ukrajna már elkészítette azt a tervet, amellyel győzelemmel zárhatja le a háborút, és ezt a tervet hamarosan bemutatja Joe Biden amerikai elnöknek, valamint Kamala Harris és Donald Trump elnökjelölteknek. "Úgy igazságos, hogy ezt a tervet először az Egyesült Államok elnökének mutatom be. Rajta múlik ennek a tervnek a sikere, hogy megadják-e nekünk azt, ami ebben a tervben van, vagy sem. Szándékom szerint szeptemberben egy értekezleten bemutatom neki ezt a tervet. Szerintem az a helyes, ha Kamala Harrisnek és Donald Trumpnak is bemutatjuk, mert nem tudjuk, ki lesz az új amerikai elnök" - magyarázta.

Zelenszkij közölte, hogy a hétfő hajnali nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadás visszaverésében részt vettek a nyugati partnerek által biztosított F-16-os vadászgépek is. "Az F-16-osok nagyon jó eredményeket értek el. Ennek a hatalmas támadásnak a részeként F-16-osok segítségével lelőttünk több rakétát és drónt" - mondta az elnök, hozzátéve, hogy Ukrajnának egyelőre nincs elegendő F-16-osa, és még pilótákat is ki kell hozzájuk képezni.

Hétfőn az ukrán légierő parancsnokának közlése szerint Oroszország 236 légitámadó fegyvert vetett be Ukrajna ellen, az ukrán légvédelem 102 rakétát és 99 csapásmérő drónt semmisített meg.

Címkék: Ukrajna, zelenszkij

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 22. 08:49, vasárnap | Külföld

Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál az Egyesült Államok

Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett – közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.

2024. December 22. 08:48, vasárnap | Külföld

Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt

A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát Donald Trump megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.

2024. December 22. 08:45, vasárnap | Külföld

Kilencéves gyermek is van a magdeburgi gázolás áldozatai között

Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.

2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld

Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban

Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.